Mit kell tudni a fogszuvasodás megelőzéséről?

562
HOZZÁSZÓLÁS:

A fogászati prevenció célja a szájüreg és a fogazat betegségeinek megelőzése.fogszuvasodas (1)

A fogászati megbetegedéseknek a szívbetegségekkel, a daganatokkal és a balesetekkel mint legfőbb halálokokkal közös gyakori kockázati tényezői vannak (étrend, dohányzás, trauma, stressz), így olyan rizikócsökkentő stratégiát igényelnek, amely a népesség nagy hányadát érinti.

A prevenció elsősorban az alapellátásban működő fogorvosok feladata, de egyúttal épít az egyén felelősségtudatára is, és magában foglalja az állam felelősségét is. Az elmúlt évtizedek paternalista rendszerében az egyéni felelősségtudat-láncszem igen meggyengült és az új rendelkezések szerint az állami felelősségvállalás elsősorban a sürgősségi fogászati ellátásra vonatkozik/szorítkozik.

Ezért ha lehet, a megelőzésnek az eddigieknél is nagyobb a szerepe.

A prevenció komplex folyamat

A medicinában korunk jelszavai a holisztikus szemléletű gyógyítás, az empátia, a motiváció és a nevelés (edukáció).

A fogorvosnak gyakorlati munkája mellett egészségnevelési feladatai is vannak. Jártasnak kell lennie a pedagógiában, pszichológiában és a szociológiában is.

A megelőzésben, az egészség megőrzéséért folytatott munkában a fogorvos segítségére vannak a házi gyermekorvosok, a családorvosok, a védőnők, az egészségnevelők, a pedagógusok. Közös feladatuk a komplex megelőzési program véghezvitele.

A megelőzéssel megkíméljük a gyermeket a fájdalomtól, megtartjuk a funkcióképes fogazatot, megelőzzük, hogy csúnya fogazata miatt zárt szájjal beszéljen és leszokjék a mosolygásról.

A megelőzési programok eredményeképpen a legfejlettebb országokban a szájüregi elváltozások visszavonulóban vannak. Hazánk lakosságának azonban csaknem 100%-át érinti a fogszuvasodás és a fogágybetegség.

Hazánkban 4 éves korban a gyermekek 40-50%-ának, 5-6 éves korban 80-85%-ának, 10 éves korban közel 100%-ának van szuvas foga.

562
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

32

Kapcsolódók |

Hasonló cikkek, témák
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]