Hogyan fejlődnek ki a fogak, és mikor bújnak elő?

544
HOZZÁSZÓLÁS:

A fogfejlődés első jelei az embrionális élet kezdetén, a 6—7. héten már mfogzasegtalálhatók. Az embrió még alig 1 cm, de már megvan a későbbi állkapocs telepe. A 10. héten a foglécen felül és alul 10-10 hámcsomó alakul ki, ebből indul a tejfogak fejlődése.

A fogazat kialakulása

A negyedik hónapban kezd kialakulni a maradandó fogak telepe, és ezen is megjelennek a hámdudorok. Először a dentin képződik, majd a zománcsejtek erre építik a fogzománcot. A fogkorona kialakulása után elindul a gyökérfejlődés.

Ritkán bár, de előfordul, hogy a csecsemő fogzása már a méhen belüli életben megkezdődik, és ilyenkor egy-két vagy több foggal jön a világra. A régi rómaiak nagy jelentőségű körülménynek tartották ezt. Plinius megemlíti, hogy Marcus Marius konzul teljes gyermekkori fogazattal született s ezért a „dentatus” melléknevet nyerte.

A régi magyar „táltos” kifejezés is az ilyen gyermekekre vonatkozott. Történelmi tény, hogy XIV. Lajos három felső metszőfoggal jött a világra és ez dajkájának szoptatáskor sok fájdalmat okozott. Az ural-altáji népeknél találjuk azt az elterjedt babonát, hogy a fogakkal világra jött csecsemőkből varázslók vagy boszorkányok lesznek.

A fogak kibújásának rendje

A fogelőtörés a születés utáni hatodik hónapban vagy kevéssel utána kezdődik az alsó középső metszőkkel. Ezt követik a felső középső, majd az oldalsó metszők, csak azután bújnak ki az oldalsó alsó metszőfogak.

A csecsemőnek mindig annyi foggal kell rendelkeznie, amennyi a hónapjai száma, mínusz négy.

Tehát a hathónaposnál 6—4 = 2, az egyéveseknél 12—4 = 8. Általában 2 éves korig befejeződik az első fogzás. Kisebb elhúzódás nem ritka, a befejezés ideje 29 hónap is lehet.

A gyermeknek 20 tejfoga van. 6 éves korig a tejfogak végzik a rágás feladatát.

A közfelfogás szerint a tejfogak áttörésekor egyes gyermekek „fogzási betegségben” szenvednek. Ilyenkor a kicsi nyugtalan, bőven nyáladzik, étvágytalan, néha diarés széklete van.

Az áttörni készülő fog feszülést okoz az ínyen, ez pedig fájdalommal jár. A meg nem repedt iny körül piros udvar támad, amit a gyermek a nyelvével állandóan tapogat. Az ilyenkor ösztönösen rágcsáló gyermek nem tiszta tárgyakat vehet a szájába — csörgőt, babát, a járóka szélét — ez pedig másodlagos fertőzéshez vezet.

Láz és hasmenés esetén a szülők forduljanak gyermekorvoshoz, mert csak az döntheti el, nem búvik-e meg a fogváltás mögött valamilyen más betegség is.

544
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

31
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]